» Meghatározás
» Tárgyalás
» Lásd még
Meghatározás. Az egyenlőség a politikai értékek egyik kulcsfogalma, melynek jelentése három különböző értelmezésre vezethető vissza. A legszűkebb értelemben mint jogi-politikai egyenlőség a minden emberi lény egyenlőségét jelenti, az adott politikai részvétel jogi keretein belül. A törvény előtti egyenlőség mellett ez azt az erős normatív igényt is magában foglalja, hogy semmiféle társadalmi, vallási, etnikai, faji, nemi vagy más hasonló jegy nem indokolhat egyenlőtlen bánásmódot vagy diszkriminációt. A második jelentéstartomány az esélyegyenlőségre utal, s mint ilyen arra az állapotra, hogy gazdasági vagy társadalmi státuszától függetlenül mindenkinek egyenlő esélye van a társadalmi és személyes önmegvalósításra (Sartori, 1999). A harmadik interpretáció ideológiai jellegű, miszerint az egyenlőség minden valós tulajdon egyforma megosztását követeli (akár azonos tulajdonrészt, akár az összes javak fölötti állami tulajdont), továbbá egyenlő 'politikai súlyt' mindenki számára. Tárgyalás. Az ókori görög politikai gondolkodásban legalább három kifejezés létezett az egyenlőség igényének kinyilvánítására, s mindegyik a demokrácia eszméjével állt összefüggésben: a vélemény kinyilvánításának egyenlő joga (isegoria), egyenlő politikai jogok és hatalom (isocratia), és a törvény előtti egyenlőség (isonomia).
Az egyenlőség igényéből kifejlődött legfontosabb politikai irányzatokat az egalitarizmus gyűjtőnéven ismerjük. Az egalitarizmus legjellegzetesebb állítása, amely az utilitáriusok kedvelt kifejezése, nevezetesen hogy "minden ember egynek számít és egyetlen ember sem számít többnek egynél", a liberális demokrácia számára is fontos alapelv. Noha ez az egyenlőség eszméjének végső és oszthatatlan alapelve, mégsem magától értetődő, nem is egyetemesen elfogadott, s nem kötődik egy adott filozófiai rendszerhez sem (Berlin, 1980).
Az egyenlőség fogalma a politika és a politikatudomány számára egyrészt a tényállításokban (például, hogy az ember nem képességeit, erényeit vagy vagyonát tekintve egyenlő, hanem pusztán 'emberi mivolta' miatt), másrészt a politikai alapelvek állításaiban és céljaiban (az embereknek egyenlőknek kell lenniük) fogalmazódik meg. Az egyenlőség, mint politikai eszme a francia forradalomtól a kelet-európai kommunista rendszerekig alapvető eszmeként szolgált, és legalábbis formálisan, számos politikai rendszer hivatkozott rá. Az egalitariánus rendszerekben még a megszólítási módot is megváltoztatták: az uram vagy asszonyom helyett polgártárs(nő) vagy elvtárs(nő) volt kötelezően használatos (B. Williams, 1997; K. Lawson, 1989).
A legjelentősebb politikai ideológiák perspektívájából tekintve a szocialista etika elsősorban az eredmény-egyenlőséget veszi figyelembe (P. Flora, A. J. Heidenheimer, 1981; Sartori, 1999). Ez azt jelenti, hogy biztosítani kell az elsődleges források, szolgáltatások, javak elosztását, amennyiben szükséges, a szükségletek szerint újraelosztást. Ilyenformán a szükségletek egyenlősége válasz az egyenlőség normatív elvének kritikáira (K. Lawson, 1989). A liberális etikák általában az esélyegyenlőséget hangsúlyozzák, ahogyan az a közoktatásban manifeszt módon is megjelenik. A biztonság mellett az egyenlőség elve a jóléti államok egyik alappillére.
L. V. Lásd még: diszkrimináció, ideológia, igazságosság, politikai értékek, szabadság |
