» Meghatározás
» Tárgyalás
» Lásd még
Meghatározás. A menekültek olyan személyek, akik kénytelenek elhagyni hazájukat, akár háború miatt, vagy azért mert például egy kisebbségi csoport tagjaként diszkriminatív politika áldozatai. Az idegen munkások olyan külföldi állampolgárok, akik gazdasági motivációval hagyják el országukat a jobb társadalmi helyzet elérésének reményében. E szerint különbséget kell tenni a munkaerő-vándorlás és a politikai menedéket kereső bevándorlók között, annak ellenére, hogy jelentős hasonlóság mutatkozik a fogadó országban tapasztalt helyzetük tekintetében. Általában jellemző, hogy az alacsonyabb fizetési osztályokban foglalkoztatják őket, állampolgári jogaik korlátozottak, társadalmi elfogadottságuk nem teljes. Tárgyalás. A menekültek és az idegen munkások valamilyen kényszer hatására hagyják el országukat, akár háború, akár gazdasági okok miatt. Világos különbséget kell tenni a munkaerő-vándorlása és a politikai menekültek kategóriája között. A politikai okok miatt menekültek elvándorlása földrajzi tekintetben is sajátos, ugyanis rendszerint nagy távolságra kerülnek hazájuktól, hogy ezáltal is távolabbra kerüljenek a gyűlöletet megformáló politikai befolyástól.
A munkaerő vándorlás történetében több korszakot különböztethetünk meg Európában és az Egyesült Államokban is a középkor végétől, a tőkés rend kialakulásától a jelen állapotig. Nyugat-Európában a legutóbbi migráció az 1950-es és '70-es évekre volt jellemző, ekkor honosodik meg a vendégmunkás ('Gastarbeiter') terminus. A 2. világháborút követően a fejlett európai gazdaságokat munkaerőhiány jellemezte, ami olcsó munkaerőt vonzott magához az európai perifériákról (elsősorban a Mediterrán-térségből), továbbá a korábbi gyarmatokról. Ez a munkaerő-vándorlás azonban eltérő vonásokat öltött a 19. századi munkaerő-mozgásokhoz képest. "Nagy-Britannia kivételével a munkaerő-vándorlást az állam közvetlenül szervezte, a tőkés fejlődés érdekében: a munkavállalókat a szülőhazájukban verbuválták, hogy rövidlejáratú szerződésekkel a vezető európai gazdaságokban dolgozzanak" (Migration).
A jövevényeket a társadalom nem integrálja, nem ismeri el őket teljes körűen sem jogi értelemben (állampolgári jogok tekintetében), sem pedig politikai-kulturális értelemben, noha többnyire családjaikkal együtt élnek. A bevándorlót sok esetben követi a család a második hazába, vagy ott alapít családot. Ezért beszélhetünk másod- vagy harmadgenerációs bevándorlókról, akik a fogadó országban részesülnek iskoláztatásban és szocializációban. Így a korábbi idegen munkások honfitársak ('compatriot') lesznek, de többnyire anélkül, hogy a politikai részvétel jogában részesülnének. Rendszerint az alacsony fizetési osztályhoz tartozó állásokat tölthetik be, amelyek a befogadó ország állampolgárai számára nem kívánatosak. Az utóbbi évtizedben a munkanélküliek aránya jelentősen megnőtt a bevándorlók között. Ugyanakkor sokan vannak, főleg a második és harmadik generáció tagjai között, akik magas társadalmi státuszba kerülnek.
Németországot illetően Habermas kertelés nélkül fogalmazott. 1955-ben, a náci kényszermunka által kijelölt úton, és a magas németországi munkanélküliségi ráta ellenére, megkezdődött az olcsó férfi munkaerő szervezett importálása Európa keleti és délkeleti vidékeiről. Ez a gyakorlat 1973-ig folytatódott. Az 1990-es években a korábbi 'Gastarbeiter' külföldiek és családjaik, akik nem térnek vissza eredeti hazájukba, paradox helyzetben vannak, mivel nincs valós kilátásuk a bevándorló státusz megszerzésére - így németek lesznek külföldi útlevéllel (Habermas, 1994). A helyzetet a szociáldemokrata-zöld koalíció törvénykezése igyekezett orvosolni. A felnövekvő gyermekek nagykorúságuk elérésével választhatnak a német és őseik országának állampolgársága között.
H. J. Lásd még: állampolgárság, diszkrimináció, multikulturalitás, társadalmi pluralizmus, sztereotípiák és etnokulturális sztereotípiák |
