| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm

kulcsszó:

Meghatározás. A demokrácia egy sajátos kormányzati forma, amelyet szűk értelemben úgy lehet meghatározni, mint a többség uralmát a kisebbségi jog megvédése mellett. Különös meghatározottságként tartalmazhatja a szabadság, a pluralizmus, a verseny, a joguralom, az egyenlőség, a részvétel, a kormányzottak egyetértésének elveit és más hasonlókat is.

Etimológia. A demokrácia szó az ógörög nyelvből származik. Két szóból áll: demos és cratos. A demos jelentése 'nép', a demokratikus városállamokban a demos a szabad polgárok összességét jelentette, ugyanis csak a szabad emberek rendelkeztek polgárjoggal. A cratos a test erejére utal, jelentése 'fizikai erő', de jelent 'uralmat', 'királyi uralkodást', illetve 'szuverén hatalmat' is. Így a demokrácia szó szerinti fordításban 'néphatalmat', vagy 'a nép uralmát' jelenti.

Tárgyalás. A demokrácia legkorábbi példáit az antik görög politikai életben fedezhetjük fel, mégis fontos különbségeket észlelhetünk az antik és a modern demokráciák között. Benjamin Constant az ismert megkülönböztetéssel, miszerint a 'régiek szabadsága' a közvetlen részvétel és az önkormányzatiság elvén alapult, míg a 'modernek szabadságának' alapja a be nem avatkozás és az individuális jog, azon modern gondolkodók közé tartozik - miként Fustel de Coulanges is -, akik óva intenek a görög demokrácia eszményítésétől és a fogalmak összekeverésének veszélyére figyelmeztetnek. Valószínűleg a legfeltűnőbb a különbség az olyan demokráciák között, amelyek a kormányzatban a nép közvetlen részvételére számítanak (antik demokráciák) és ezért közvetlen demokráciának számítanak, s másfelől, amelyek valamilyen képviseleti mechanizmusra építenek (modern demokráciák), s ezért képviseleti demokráciának is nevezzük őket. De különbséget lehet tenni az antik demokráciák korlátozott jellege szerint, ha például számba vesszük, hogy az athéni demokrácia esetében kik azok, akik részt vehettek a nyilvános döntéshozásban: nem vehettek részt a nők, a rabszolgák és az idegenek, vagyis a népesség kb. 80 %-a. Mi több, a 'modernek szabadságának' szemszögéből nézve, ami különben ismeretlen volna a 'régiek' számára, az antik demokráciát akár despotikus rezsimnek is vélhetnénk. (ld. Baoduin, 1999). Végül, de nem utolsósorban a közvetlen demokrácia mintája csak aránylag kis közösségekben érvényesíthető (így a görög városállamokban vagy a modern korban az Egyesült Államok bizonyos részein helyi szinten - városi tanácsok gyűlései -, vagy a Svájcban meghonosodott közösségi testületekben). Ám ez nem valósítható meg, s még kísérletet sem tesznek rá a modern államokban, ahol több millió állampolgárral kell számolni. Ebben az esetben a közvetlen demokrácia egy sajátos megnyilvánulási formája épül be a referendum vagy népszavazás intézményébe, amely az állampolgárok összessége, 'a nép' számára lehetővé teszi, hogy közvetlen döntést hozzon vagy véleményt nyilvánítson bizonyos kérdésekben. Ugyanakkor ez csak adott időpontokban történhet meg, mivel megbénítaná a döntéshozatal folyamatát, illetve az egész ország kormányozhatatlanná válna, ha széleskörű vita nyomán konzultálna ilyen formán a kormányzat a nyilvánossággal minden egyes kérdésben. A nagyközönség általában nem gyakorolja a hatalmat ebben a formában, hanem azáltal vesz részt benne, hogy megválasztja azokat, akiknek dönteniük kell. Éppen ezért, a választások jelentik a képviseleti demokrácia lényegét: a politikai hatalom egyetlen legitim forrásának az általános választásokat tekintik. A választások alapja az általános választójog, amelyet nem korlátozhatnak az olyan kategóriák, mint a nem, faj, vallás, gazdasági státusz stb.
G. Sartori szerint a modern demokráciák három vonással jellemezhetők: a korlátozott többségi uralom, az elektori eljárások és a hatalom képviseleti átvitele (Sartori, 1987., 30. o.). A modern demokráciákat a 'liberális' jelzővel is szokás illetni. Liberális abban az értelemben, hogy tiszteletben tartják a kormányzat korlátozott mivoltát, az egyéni jogokat, s hogy a kormányzat garantálja a szabadságjogok érvényesülését. Általában véve a 'korlátozott kormányzat' háromféle módon írható le. Először, adott az alkotmány, amely rögzíti a különböző kormányzati intézmények felelősségét, feladatait és hatáskörét, valamint szabályozza a kormányzat és az állampolgár viszonyát. Az alkotmány írott dokumentum (Nagy Britannia és Izrael kivételek) és az ország legfőbb törvényét képezi. Másodszor, a korlátozott kormányzat arra utal, hogy a hatalom számos intézmény között oszlik meg, ezáltal az ellenőrzés és egyensúly ("checks and balances") belső feszültségekkel terhes rendszere épül fel. Harmadszor, a kormányzat korlátozása összefüggésben áll az eleven, dinamikus és független civil társadalom meglétével, amely olyan autonóm csoportokból áll, mint a kereskedelmi társaságok és a szakszervezetek, a nyomásgyakorló csoportok stb. Ez feltételezi azt is, hogy a liberális demokrácia politikai struktúrái és a kapitalista gazdaság struktúrái között erős kölcsönhatás áll fenn (Heywood, 1999, 69. o.).
Ha a modern demokráciák "demokratikus" magját az általános választások képezik, minthogy ez a legitim politikai hatalom kizárólagos forrása (minden hatalom forrása a nép), úgy azt is állíthatjuk, hogy a demokratikus politikai rendszernek egy másik feltételt is teljesítenie kell, nevezeten azt, hogy a népnek a politikusok felelősséggel tartoznak. Tehát a választásoknak rendszereseknek, nyitottaknak, és ami a legfontosabb, versenyelvűnek kell lenniük. A politikusokat az a tény kényszeríti arra, hogy a nép elvárásainak megfeleljenek, hogy a választások alkalmával a szavazók elmozdíthatják őket a kormányzati pozícióból, s másokat bízhatnak meg a képviseletükkel. Joseph Schumpeter leírása szerint a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés, amelyben az egyének a döntés hatalmát a nép szavazatáért folytatott versengő küzdelem eszközei révén szerzik meg." A politikai pluralizmus, az irányzatok közötti nyílt versengés, a politikai pártok, politikai filozófiák szerepelnek a demokrácia lényegi jegyei között (Heywood, 1999), ami utal arra a létfontosságú szerepre, amit az ellenzék tölt be a demokratikus rendszerekben. Dahl szerint az is igen fontos, hogy a demokráciában a kormányzat megőrizze a fogadókészségét az állampolgárok igényei iránt. Az állampolgároknak egyenlő eséllyel kell bírniuk arra vonatkozóan, hogy a nyilvánosság előtt megjelenítsék és képviseljék az igényeiket, illetve a kormánynak bárminemű diszkrimináció nélkül figyelembe kell vennie ezen igényeket. Ennek érdekében az állami intézményeknek garantálniuk kell: 1) a szervezetek létrehozásának és a belépés szabadságát, 2) a vélemény kinyilvánításának jogát, 3) a szavazás jogát, 4) a közintézményekbe való kinevezés jogát, 5) a politikai vezetők jogát, hogy támogatásért versenghessenek, 6) az információ alternatív elérhetőségét, 7) szabad és tisztességes választásokat, 8) olyan intézményeket, amelyek biztosítják, hogy a kormányzati politika a választásokat és a közönség igényeinek más megnyilvánulásait tükrözze (Dahl, 2000). A gyakorlatban a demokratikus kormányzatok többé-kevésbé megfelelnek mindezen követelményeknek, és éppen ezért Dahl demokrácia helyett "poliarchiáról" beszél, amely azonban inkább egy elméleti modellt vagy ideáltípust jelöl.
A. A.

Lásd még: politikai rezsim, választási (elektori) rendszer, választások