» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még
Meghatározás. Jóllehet a vallás kifejezés jelentése nyilvánvalónak tűnik, általánosan elfogadott meghatározása nem létezik. A vallás, melyet valamennyi emberi társadalomban megtalálunk, "szimbólumok meghatározott együttesét feltételezi, amely hódolatot és áhítatos borzadályt idéz elő és olyan szertartásokhoz vagy ceremóniákhoz kapcsolódik, melyekben hívők közössége vesz részt" (Giddens, 1993). Etimológia. A neolatin nyelvekben és az angol nyelvben is meghonosodott a latin religio szó valamely formája (ld. angol: 'religion', román: 'religie'). A religio eredete a latin re-ligare, tehát 'újra összekötni', 'visszaállítani ember és az isteni (az istenek) között a megszakadt viszonyt'; Cicero megkülönböztette egyrészt a 'vallást', az istenek tiszteletét, másfelől viszont mint 'babonát', az istenektől való rettegést. Tárgyalás. Miként bármely más igen közkeletű és sokat tárgyalt fogalom esetében, a vallás fogalmának kimerítő meghatározása is csaknem lehetetlen feladat. William James a vallás meghatározását illetően tapasztalható nagy változatosságról szólva a következő megjegyzést tette: "már maga a tény, hogy oly sok vallási forma létezik, amelyek egymástól oly különbözőek, elegendő annak bizonyítására, hogy a "vallás" szó nem tűr el valamely egyedülálló alapelvet vagy lényegi meghatározást, hanem sokkal inkább gyűjtőnévről van szó" (James, 1961). Következésképp a fogalom megközelítési lehetőségeinek széles választéka létezik, amely fogalmat, mindazonáltal, általánosan két fő kiindulópontról közelíthetünk meg: szubsztancialista és funkcionalista szempontból. Előbbi arra vonatkozik, miben áll a vallás, a második arra utal, mi is a vallás szerepe.
Szubsztancialista megközelítésben a meghatározások az olyan szélsőségtől, amely a vallásban tisztán metafizikai, természetfölötti valóságot lát, addig a másik szélsőségig terjednek, amely a vallást a tisztán immanens, naturalisztikus jelenségek körébe utalja. Az első osztály olyan nézőpontokat foglal magába, mint Mircea Eliade elméletei létezésünk 'beépített, megszentelt' dimenzióiról, vagy Rudolf Otto felfogása a 'numinosum'-ról, vagy talán C. G. Jung érvelése, amely szerint élményeinkben feltárható a közös 'vallás archetípusa', ami a 'kollektív tudattalanunkban' gyökerezik. Jung számára "a vallás gondos és aprólékos megfigyelése mindannak, amit Rudolf Otto találóan fejezett ki a numinosum elnevezéssel, vagyis azzal a dinamikus léttel vagy hatóerővel, amelyet nem valamely önkényes cselekedet vagy akarat hozott létre. Ellenkezőleg, megragadja és hatalmában tartja az emberi szubjektumot, aki annak mindenkor inkább áldozata, mintsem megteremtője" (Jung, 1938).
A másik szélsőség úgy tekint a vallásra, mint ami pusztán az 'emberi elme ábrándja', "az ember legkorábbi és ugyanakkor közvetett önismereti formája" (Feuerbach); hasonló gondolatmenetet követve, Marx szemében a vallás 'puszta illúzió', 'elidegenedés', 'a nép ópiuma', míg S. Freud szerint a vallás valójában 'egyetemes kényszerképzetes neurózis'. E két említett szélsőség határmezsgyéin belül lehetséges meghatározások sokaságával találkozunk, hol e kettő egyikére, hol másikára téve a hangsúlyt. A legátfogóbb talán Evens-Pritchard vallásról adott meghatározása, amely úgy tekinti azt, mint a társadalom "szívének konstrukcióját", tekintet nélkül arra, milyen kifejlett vagy primitív az adott társadalom. És ez továbbvezet minket ahhoz a kiindulóponthoz, ahonnan közelíthetünk a vallás mibenlétének kérdéséhez, mégpedig az emberi társadalomban betöltött szerepéhez.
Ilyenformán, szerepe felől közelítve ugyancsak számos lehetséges értelmezéssel találkozunk: a vallás marxista megjelölésétől, amely szerint a vallás olyan társadalmi konstrukció, mely elkápráztatja a kizsákmányolt osztályokat, hogy ne ismerjék fel nehéz helyzetük valóságát (a marxisták számára a vallás a szükségszerű forradalmi osztályharchoz való csatlakozás akadályává válik), vagy Emile Durkheim vallásról alkotott felfogásáig, mely szerint a vallás 'a társadalom valódi lelke' és a társadalom legfontosabb összetartó ereje, vagy pedig Max Weberig nézetéig terjednek, miszerint a vallás a társadalmi változás legfontosabb forrása (lásd A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme). Az e szélsőségek közötti sávban kiegyensúlyozottabb elméletek vannak, melyek közül meg kell említenünk néhányat. Peter Berger vallásfelfogása, Max Weber elméleteit követve, a vallást tekinti a legfontosabb forrásnak, amelyből merítve az emberek mindenkor értelemkonstrukciókat igyekeztek keresni létezésük magyarázatára. Clifford Geertz, hasonló gondolatmenet mentén, talán a legkielégítőbb maghatározások egyikét kínálja számunkra, ami mostani vizsgálódásunkat illeti. Szerinte a vallás "szimbólumok olyan rendszere, melynek hatására erőteljes, meggyőző és tartós kedélyállapotok és motivációk jönnek létre az emberekben, oly módon, hogy általános létrend elképzeléseit formálják és ezeket a ténylegesség olyan aurájával ruházzák föl, hogy a lelkiállapotok és a motivációk egyedülálló módon valóságosnak tűnnek" (Hamilton, 1995). Embercsoportok kultúrájának részeként a vallás tartalma a megszentelt jelképek, és e megszentelt jelképek feladata, hogy "összegezzék egy nép etoszát - életének hangulatát, jellegét és minőségét, erkölcsi és esztétikai stílusát és hangulatát - tehát világlátását, azt az elképzelést, amelyet az abszolútum vagy a teljesség dolgairól vallanak, a világrendről alkotott legátfogóbb eszméiket" (Hamilton, 1995). Más szavakkal, a vallás egy társadalmi csoport kollektív mentalitását és identitását tárja fel történelmének bizonyos pontján, számításba véve ugyanakkor történetének teljességét is.
S. R. Lásd még: társadalmi pluralizmus, megosztottság (cleavage), vallási szekta |
