» Meghatározás
» Tárgyalás
» Esettanulmány
» Lásd még
Meghatározás. A nyelvi csoport mint társadalmi kategória az egy nyelvet beszélő, illetve használó társadalmi szereplők kapcsolatrendszerét jelöli, akik egy csoportot alkotnak, de nem feltétlenül etnikai csoportot vagy nemzetet. A közös nyelv által kialakul az emberek közös identitástudata, ami azt jelenti, hogy a csoport más, vele érintkező csoportoktól különállónak tekinti magát. Tárgyalás. Ennek a viszonylag új témának a megközelítését az nehezíti, hogy a csoport nem feltétlenül él egy területen, etnikailag nem mindig homogén, és az sem biztos, hogy kisebbségi csoportnak tekinthető. Ezidáig nem sikerült egy nemzetközileg elfogadott definícióban megállapodni. Az 1960-as évektől azonban jelentős figyelmet szenteltek a kérdésnek, elsősorban a regionális és kisebbségi nyelveknek. Általában megfigyelhető, hogy a kétnyelvű és többkultúrájú társadalmak fokozatosan átveszik a korábban homogén társadalmak helyét.
A nyelvi csoportnak három fajtáját különböztetjük meg. A legáltalánosabb az őshonos csoport; Belgiumban például három őshonos nyelvi csoport alkot egy nemzetet. A nyelvi csoport kialakulásának másik oka a bevándorlás, vagy a mobilitás más formája lehet, így például a gyarmatosítás (pl. angol nyelvű csoportok Indiában).
A nyelvi csoport kialakulásának harmadik fajtája az, amikor marginális csoportok nyelvi csoportokká alakulnak, így biztosítva a másokétól megkülönböztetett identitásukat. Az identitás megőrzéséhez való jog általánosan elismert, míg a saját nyelv használata a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, hadseregben stb. nem. Ez továbbra is fontos kérdés marad, mert befolyásolja a társadalom integritását és kihívást jelent a modern nemzetállamok alapelvei számára.
A kortárs tudományos és politikai diskurzusokban az elfogadás és a diszkrimináció problematikája, ezen belül a nyelvi csoportok jogai állandó jelleggel napirenden vannak. Esettanulmány. Többnemzetiségű környezetben, így például Romániában, történelmileg számos csoport beszél olyan nyelvet, mely nem feltétlenül kapcsolódik egy adott nemzeti identitástudathoz. Három példát érdemes megemlítenünk: a sváb, illetve a szász csoportokét, a székelyekét és a csángókét. Néhány száz évvel ezelőtt német csoportok települtek Erdélybe és a Bánságba, és kollektív (közösségi) szabadságjogokat, valamint politikai privilégiumokat kaptak. A századok során kialakult sajátos közös nyelvük, míg származásuknak megfelelően megtartották sajátos identitásukat. A későbbiek során részben asszimilálódtak az éppen akkor domináns - magyar, illetve román - társadalomba. Az 1980-as évek végére elveszítették nyelvüket, és - másrészt a kivándorlás miatt - ez a nyelvi csoport majdnem teljesen eltűnt.
A székelyek Erdély meghatározott részein élő, vitatott eredetű népcsoport. A középkorban az ország határainak védői lévén, katonai közösséget alkottak, melynek saját törvényhozási és igazságszolgáltatási intézményei voltak, valamint viszonylag széleskörű autonómiája. Sajátságos identitástudatuk van, hiszen magyar azonosságuk mellett megkülönböztetik a székely identitást is, a megkülönböztetés számára éppen a nyelvnek van jelentős szerepe. Sajátos nyelvük a magyar nyelv enyhén eltérő dialektusa.
A harmadik csoport a csángók, akik több száz évvel ezelőtt hagyták el Magyarországot és Moldvába költöztek, ahol közeli kapcsolatba kerültek a román kultúrával. Nyelvük, amely eredetileg a magyar egy dialektusa volt, ma már nem magyar, és nem román. Zárt közösségekben élnek és nincs nemzeti identitástudatuk, hiszen ha erről kérdezik őket, katolikusnak vallják magukat.
P. A. Lásd még: diszkrimináció, etnicitás, etnikai identitás, etnokulturális csoport |
