» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még
Meghatározás. Több párt működését és azok kölcsönös viszonyait a politikailag szervezett társadalomban pártrendszernek nevezzük. A politikatudománynak azt az ágát, amely a politikai pártokat tanulmányozza, staziológiának nevezzük. Megalapítója, Maurice Duverger úgy definiálta a pártrendszert, mint "egy adott társadalomban létező pártok formáinak és együttlétezésük feltételeinek összességét". A francia politikatudós szokványos módját nyújtotta a pártrendszer tipológiájának. A pártok számának alapján tehát megkülönböztetünk háromféle pártrendszert: a) egypártrendszert, b) kétpártrendszert és c) többpártrendszert.
a) Az egypártrendszer alapvető jellemzője, hogy egyetlen párt van hatalmon, az ellenzéki pártok tevékenysége nem engedélyezett. Következésképpen egy ilyen rendszerben nincs versengés a politikai hatalomért. Az egypártrendszer a kommunista országokra volt jellemző, és az olyan totalitárius rezsimekre, ahol a feltétlen engedelmességet kívánják elérni. Az egypártrendszerek nemcsak a késői 'második világban' fordultak elő, hanem számos 'harmadik világhoz' tartozó posztkoloniális államban is tapasztalható jelenség.
b) Kétpártrendszer esetében két vagy több párt működik, ám csak kettőnek van valós esélye arra, hogy megnyerje a választásokat, s hogy bizonyos ideig, illetve harmadik párt támogatása nélkül felváltva gyakorolják a hatalmat. A demokratikus stabilitást tekintve a kétpártrendszert tartják a leghatékonyabb típusnak. A kétpártrendszer a 'konszenzusos társadalmakban' életképes, vagyis az olyan társadalmakban, amelyekben az értékek körüli megegyezés igen magas szinten áll.
c) A többpártrendszer a pártok számát tekintve számos, 'elvileg végtelen számú párt' (Duverger) jelenlétére utal. Ám alapvetően nem a pártok száma különbözteti meg a kétpártrendszertől. A különbség voltaképpen az, hogy a meglévő pártok között nincs két domináns párt. A többpártrendszeren belül a sok párt közötti egyensúly a pártok közötti szövetségkötési képesség, az ideológiákra ható változások stb. függvénye. Mivel ez a típus általában a kisebbségi kormányzást segíti elő, ezért a másik két formánál kevésbé hatékonynak szokták tekinteni. Etimológia. A párt szó eredete a latin pars, - 'rész', 'osztás'. Tárgyalás. A modern politikai életben játszott szerepe miatt a pártrendszernek igen nagy a szakirodalma, melynek tekintélyes része a pártrendszer tipológiájával foglalkozik - többnyire az idézettnél jóval kifinomultabb javaslatokkal. Viszont a hármas felosztás (egypártrendszer, kétpártrendszer és többpártrendszer) a legelterjedtebb a politika szótárában, és hasznos útmutató a politikai pártok világában. Egy másfajta, és a valóságos állapotokat sokkal hívebben tükröző tipológiát dolgozott ki Jean Blondel. Ez egy négyrétű tipológia: kétpártrendszer, két és fél párttal működő rendszer, többpártrendszer domináns párttal és tiszta többpártrendszer. Tehát Blondel elutasítja az egypártrendszer típusát, azzal az érvvel, hogy nem létezik rendszer csupán egy komponenssel, és nem lehetséges olyan demokrácia, amelyben egyetlen politikai szervezet monopóliuma a politikai hatalom. A tipológia kidolgozásánál Blondel a pártok számát, az adott társadalomban birtokolt relatív hatalmukat és ideológiai alapjukat vette figyelembe. A kétpártrendszer egy olyan stabil helyzetet jelent, amikor két párt a választások sorozatán át a leadott szavazatok több mint 90%-át gyűjti be, a két és fél párt rendszere olyan helyzetben alakul ki, amikor két nagy párt a szavazatok 75-80%-át kapják, ám egy harmadik párt, ha kicsi is, de fontos szerepet tölt be a politikai egyensúly biztosításában. A harmadik típus a többpártrendszer egy domináns párttal: egy párt rendre 40% körüli szavazatot kap, és a többiek osztoznak a maradék szavazatokon. Az utolsó típus Blondel nyomán a tiszta többpártrendszer, amikor a két legnagyobb párt nem képes a leadott szavazatok 50%-ánál többet megszerezni.
Giovanni Sartori a politikatudomány szintén jelentős képviselője, aki új elemet vezetett be a politikai pártok tanulmányozásába: a pártok közötti ideológiai távolságot. Ez a plurális rendszerek új tipológiáját eredményezte, amely a 'jelentősebb' pártok számát (fragmentáció) és az ugyanazon pártrendszerben meglévő pártok közötti ideológiai távolságot (polarizáció) veszi figyelembe. Jelentős párt az, amelyik időbeli folyamatosságot mutat és képes koalícióban részt venni - vagy a zsarolásra épít. Sartori szerint kétféle plurális rendszer létezik: a centripetális (vagy mérsékelt plurális) rendszer és a polarizált plurális rendszer. Az előbbit az alábbi sajátosságok jellemzik: a) a fontosabb pártok között csekély az ideológiai különbség; b) a különböző pártok készek koalícióra lépni, még akkor is, ha eltérő programokat hirdetnek; c) a versengés centripetális (összetartó) természetű. A másik, a polarizált plurális rendszer a következő sajátosságok által határozható meg: a) a pártok közötti nagy ideológiai különbség; b) rendszerellenes pártok megléte ("rendszerellenesnek lehet nevezni azt a pártot, amelyik az általa ellenzett rendszer legitimációját kérdőjelezi meg" - Sartori); c) a versengés centrifugális (széttartó) természetű. Sartori megközelítésének jelentősége a civil társadalom és a politikai stabilitás összefüggésének elemzésében mutatkozik meg.
A pártrendszer a valóságban komplex, sokdimenziós jelenség, egy adott ország pártrendszere számos tényező eredményeként alakul ki, mint amilyen a megosztottságok (cleavage) struktúrája és mélysége, a nemzeti történelem fontos eseményei, a nemzetközi események hatása, az elektori rendszer típusa, a politikai rendszer típusa (parlamenti vagy prezidenciális rendszer), vagy akár az adott nép temperamentuma.
G. C. Lásd még: civil társadalom, választási (elektori) rendszer, ideológia, megosztottság (cleavage), politikai párt |
