» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Esettanulmány
» Lásd még
Meghatározás. A regionalizmus az államszervezés egyik elve, mely régiókat (tájegységeket, kerületeket) létesít vagy ismer el egy adott államban, ily módon az államszervezés sajátos típusát vezetve be, mely a föderális és egységes államtípus között helyezkedik el. A regionalizmust azonban fölfoghatjuk szélesebb értelemben is. Így a regionalizmust olyan fogalomként határozzák meg, amely valamely ország egységekre vagy térségekre való földrajzi felosztását jelöli, aminek semmi köze sincs a kormányzati rendszerhez, vagy akár olyan államközi kapcsolatokat jelöl, melyeket azért hoztak létre, hogy különféle tevékenységi területeken együttműködést teremtsenek (Ld. Jovićić, 1996). A regionalizmust olykor összetévesztik a föderalizmussal, abban az értelemben, hogy a föderalizmust a regionalizmus sajátos eseteként határozzák meg (Haeberle, 1997). Másrészt, némely tudós a regionalizmust a föderalizmushoz vezető út állomásának tekinti (Voss, 1989; Gerdes, 1989). E tekintetben az 1993-as alkotmányreform utáni belga helyzet szolgáltat érveket precedens gyanánt (Hodge. In: Jones and Keating, eds., 1995). Etimológia. A régió, regionalizmus szavak eredete a latin regio, -onis, amely a középkori Európában valamely hűbéri nemesnek alávetett területrészt jelölt, aki még arra is jogosult volt, hogy megkövetelje alattvalóitól, kövessék őt vallásában (cuius regio illius religio). Tárgyalás. Amennyiben a regionalizmus sajátos jelentését vesszük, jelenleg is viták folynak a régiókba szervezett állam meghatározásáról. Ezt a fogalmat általában olyan kormányzati formaként értelmezik, mely az egységes állam és a föderáció között helyezkedik el. A régiókba szervezett állam a területi autonómia és a demokrácia ötvözésének eszméjén alapul. Az ilyen állam több egységet teremt, mint a föderáció, és kevesebb hatalmi koncentrációval jár, mint az egységes állam (Jovićić, 1996).
A régiókba szervezett állam eszméjét eredetileg Hugo Preuss dolgozta ki Németországban, erre építették az 1931-es spanyol alkotmányt, amely azonban csak rövid ideig volt érvényben. Később Olaszország vezetett be regionális államszervezetet (stato regionale) az 1947-es alkotmányban (Voss, 1989), majd az államot a soron következő törvényalkotás tovább alakította (Desideri. In: Jones and Keating, eds., 1995). Franco tekintélyelvű politikai rezsimje után Spanyolország a regionálisan szervezett állam egy sajátos modelljét érvényesítette, amelyet autonóm közösségek államának hívnak (Morata. In: Jones and Keating, eds., 1995; Voss, 1989; Monreal. In: Burgess, 1986). Esettanulmány. Jóllehet létezik bizonyos mértékű decentralizáció valamennyi dél-kelet európai országban, ám - Jugoszlávia kivételével - egyikük sem vezetett még be sem föderális, sem regionális rendszert. Ezek az országok valamennyien nemzetállamok és mint ilyenek, bizonyos mértékig gyanakvással tekintenek a regionalizmusra, mint amely nemzeti egységüket fenyegeti. Az egyetlen föderáció szétesése Európa e részén további érveket szolgáltat az ilyen jellegű félelmek jogosultságához. Másrészt azonban széles körben elterjedt vélekedés szerbiai tudósok körében, hogy szükségszerű valamiféle regionális szerkezetet bevezetni az országban, tekintet nélkül arra, hogy fennmarad-e a Montenegróval alkotott föderáció vagy sem. Erre a kérdésre vonatkozóan különféle tervezeteket dolgoztak ki már eddig is (Jovićić, 1996).
A regionális tervezetek további példája a "Duna-Maros-Körös-Tisza Régiók Közötti Együttműködés". Ez az úgynevezett eurorégió négy magyarországi megyét (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok), négy romániai megyét (Arad, Hunyad, Caraş-Severin [Krassó-Szörény], Temes) és a szerbiai Vajdaságot foglalja magában. Jász-Nagykun-Szolnok megye 2003-ban kivált az eurorégióból. Közös sajátosságuk, hogy országaikban ezek a megyék a fejlettebbek közé tartoznak, többnemzetiségűek (albán, cigány, horvát, német, magyar, román, szerb, szlovák, zsidó) és többvallásúak (római katolikus, görög katolikus, protestáns, ortodox, izraelita). Sűrű városi hálózata van, amelyet olyan városok alkotnak, melyek rendszerint 10-12 falu központját alkotják. A régió három fő központja egyetemi város (Szeged, Temesvár, Újvidék) és egymástól nincsenek száz kilométernél messzebb. A négy magyar megye alkotja a magyar Dél-alföldi Régiót, a négy romániai a Nyugati Régiót, az elfogadott román területi törvények értelmében. A Duna-Maros-Tisza Eurorégió gondolata 1992-ben született meg Csongrád megye önkormányzatának kezdeményezésére, és az előkészítő tárgyalások hosszú időszakát követően 1997-ben jött létre, a régiók közötti együttműködési egyezmény aláírásával. 1997-ben a temesvári tárgyalásokon a Körös folyó nevét is beillesztették az eurorégió nevébe. Így az együttműködés hivatalos neve Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégió.
A DKMT Eurorégió szakértői bizottságokat hívott életre: 1. gazdaság, infrastruktúra, turizmus; 2. környezetvédelem, regionális fejlesztés; 3. humánszféra, civilszféra, sport; 4. európai integráció, külügyek, informatika, tömegkommunikáció.
Az együttműködés előtt álló feladatok a következők: a modern szállítás, a telekommunikáció, az ipari infrastruktúra fejlesztése. Különösen az úgynevezett Cretan-alagút ügye, autópályákba torkolló utak építése, új határátkelőhelyek létrehozása, környezetvédelmi együttműködés (árvízvédelem). Az EU segítségével földrajzi, gazdasági, környezetvédelmi adatbank létrehozása Szegeden és Temesváron közös gazdasági és kulturális kiállítások rendezése céljából, a kábítószerélvezet megelőzéséért, tanár-diák cserékért stb.
A DKMT-nek negyedévenként megjelenő folyóirata is van, mely három plusz egy nyelven jelenik meg - magyar, román, szerb és angol - az eurorégió nevével és a polgárok mindennapi életét mutatja be a régióhoz tartozó szomszédos országokban. Nem csupán a folyóirat, hanem maga az eurorégió is modellértékű.
A DKMT elnökét és fővárosát a rotáció elvének megfelelően választják. A munkát az Elnöki Tanács segíti, amelyet a megye önkormányzati képviselőtanácsaiból állítanak össze. A tanács konszenzus alapján hozza meg döntéseit, ilyenformán a kisebbségnek nem szükséges tiszteletben tartania a többség döntését. Az adott lehetőségek mellett már konkretizáltak néhány gazdasági, tudományos és kulturális kérdést.
A DKMT Eurorégió alapvető tényei
P. I. Lásd még: demokrácia, nemzetállam, szubszidiaritás |
