» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még
Meghatározás. A konszociális demokrácia a modern képviseleti demokrácia egy sajátos formája, amely egy erősen fragmentált társadalom, vagy ahogyan a szakirodalom jelöli: plurális társadalom különböző társadalmi csoportjainak együttműködésén alapul. A konszociális demokrácia fő jellemzői: a) nagykoalíció, azaz a jelentős szegmensek politikai vezetése együttműködik a közös állam irányítása érdekében, az elitek együttműködését intézményesített és elismert kompromisszum támasztja alá; b) szegmens- vagy részautonómia, amikor a különálló csoportok a közös állam plurális jellegét intézményesítik és erősítik meg, a részautonómia lehet területi (szövetségi) és nem-területi vagy kulturális autonómia (alapjai a kulturális, nyelvi, vallási csoportok, amelyek nem egységes területen élnek); c) arányosság a politikai képviseletben és a hatalmi ágakban, a közszolgálatokban és a közforrásokat elosztó szerveknél; d) kölcsönös vétójog (kisebbségi vétó), amely a kisebbségek elemi érdekeit hivatott megvédeni. Az említett jellemzők összesítéseként adódik a következtetés: a konszocializmus nem egy hosszú történelmi folyamat eredménye, hanem "a pluralitás és a kölcsönös függőség tényeire adott racionális és szándékos döntés" (A. Lijphart) következménye, egy különös politikai osztály: az egységes elit választása. Etimológia. Latin, consociatio, -nis - jelentése 'társulás', 'szövetség', 'közösség'. Politikai értelemben először Cicero, majd Titus Livius használta a consociatio kifejezést, mint tudományos fogalmat viszont a föderalista és kontraktualista szerző, Johannes Althusius alkotta meg. Legjelentősebb művének meghatározó fogalma a consociatio. A szerző szerint a konszociációk (consociationis) a 'kettős társadalmi szerződésből' következnek. Emiatt a korai modernitás német gondolkodóját a konszociális kontraktualizmushoz sorolják. Tárgyalás. A 19. században a jeles közgazdász, Sir Arthur Lewis 13 afrikai állam gyakorlatának vizsgálata nyomán arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai intézmények és hagyományok voltaképpen egy adott társadalom adott struktúráit tükrözik. Megkülönböztette a 'klasszikus társadalmakat' (Nagy-Britannia és Franciaország), illetve a 'plurális társadalmakat' (amelyeket mélyen megosztanak a különböző eredetű társadalmi szegmensek). Sir Arthur Lewis azt igazolta, hogy kudarchoz vezet az intézmények és a hagyományok egyszerű átültetése egyik formából a másikba.
A későbbiekben számos jelentős tudós (Arend Lijphart, Gerhard Lehmbrusch, Kenneth D. Mcrae, Eric A. Nordlinger, Jurg Steiner) amellett érvelt, hogy lehetséges alternatíva mind a brit, mind a francia típusú demokráciákkal szemben: a konszociális modell. Ez a modell megkérdőjelezi azt a hagyományos, szűkítő megközelítést, amely kiegyenlíti a demokráciát a többségi uralommal, és kiterjeszti a "demokrácia alkalmazhatóságát olyan társadalmak esetében is, amelyeket hagyományosan alkalmatlannak tekintenek a demokratikus kormányzatra" (Lijphart). Egy plurális társadalomban sokkal hatékonyabb a konszenzus elvű politikai gyakorlat adoptálása, az akkomodációnak mint normának a meghonosítása, mintsem a többségi elvnek az egyhangú szavazattal való konfrontálása vagy behelyettesítése.
A világ számos pontján fellelhető konszociális demokráciák komparatív elemzése alapján megállapíthatóak a konszociális berendezkedés sikerének és stabilitásának bizonyos tényezői:
»a többségi szegmens hiánya (a legalább két legnagyobb szegmensnek összemérhető dimenziókkal kell rendelkeznie)
»a szegmensek közötti nagy társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek hiánya
»viszonylag alacsony népességszám
»a konszenzus már meglévő hagyománya
»a külső veszéllyel fenyegető szegmensekkel szemben ellenállni képes, széleskörű lojalitás
A konszociális szemlélet az elitek magatartását hangsúlyozza. Csak az 'egyesítő magatartással' (coalescent behaviour) jellemezhető elit képes egy konszociális berendezkedés érdekében cselekedni (Lijphart). Az eliteknek meg kell érteniük a politikai fragmentálódás veszélyét és a rendszer kudarcainak árát; pozitív elkötelezettséget kell vállalniuk a létező politikai közösség fenntartására; a részkülönbségek ellenére is képesnek kell lenniük az együttdolgozásra; meg kell legyen bennük az akarat a kompromisszumra és divergáló érdekeik akkomodációjára.
G. C. Lásd még: demokrácia, etnikai csoport, nyelvi csoport, plurális társadalom |
