» Meghatározás
» Etimológia
» Tárgyalás
» Lásd még
Meghatározás. A közügyekben a multikulturalizmus kifejezés általában három jelentést takar.
Demográfiai leíró értelemben a kulturális vagy nemzeti sokszínűségre utal. Ideológiai-normatív értelemben azokra a filozófiai érvekre utal, melyek alátámasztják egy bizonyos identitáscsoport elismerésére való törekvés legitimitását.
Elvi-politikai értelemben azokhoz a politikákhoz kapcsolódik, melyek a sokszínűség által okozott problémákra hivatottak választ adni.
A multikulturalizmus nem más, mint a kulturális pluralizmus elismerése és támogatása minden társadalomban. Üdvözli a kulturális sokszínűséget és igyekszik megőrizni azt, ugyanakkor a kisebbségi és a domináns kultúrák gyakran egyenlőtlen viszonyára helyezi a hangsúlyt. A multikulturalizmus posztmodern diskurzus, mely a sokszínűség és a pluralizmus társadalmi megtapasztalását jelenti. Az globalizációt és a homogenizációs elméleteket ellenző gondolatmenetet képviseli, valamint hangsúlyozza a kulturális, nemzeti és nemi különbségeket és sokféleséget. Etimológia. Latin multus - 'sok', 'számos', 'sokféle'; cultura - 'őrzés', 'művelés'. Tárgyalás. David Miller szerint "a multikulturális és a multikulturalizmus kifejezéseknek nincs letisztult vagy rögzült jelentése". A leíró használaton túl "azonban a kifejezés utal a kulturális különbözőségek természetére, valamint arra, milyen egyéni és politikai választ adhatunk a jelenségre" (Miller, 1995). A multikulturalizmus (más néven "identitáspolitika", a "különbözőségek politikája" vagy az "elismerés politikája") fogalmának alapja az, hogy az olyan személyek, akik számára az ("egészséges") identitás alapvető fontosságú és ezért identitásuk sérülékeny, jogosan követelik, hogy kulturális identitásukat még akkor is egyenlőnek tekintsék és tiszteljék, ha olyan kulturális vagy nemi csoporthoz (nő, homoszexuális) tartoznak, melyet a domináns kultúra a korábbiak során elhanyagolt, nem tisztelt, elnyomott vagy megsértett. A multikulturalizmus ezenkívül megpróbál felülkerekedni a társadalom nem legitim felosztásán is (Habermas, 1994). Elsődleges fontossággal bír a saját kultúra és a kulturális identitás mint olyan elismerésének követelése a multikulturális társadalmakban, hiszen a liberális irányt követő demokratikus társadalom az egyéni jogokon, a szabadságon és az emberi méltóságon alapul, így minden tagja számára megbecsülést kell nyújtania és biztosítania. Mindazonáltal, ahogy azt David Miller hangsúlyozza (Miller, 1995, 119-154. o.), a multikulturalizmus különböző változatokban valósulhat meg (normatív értelemben: milyen multikulturalisták szeretnénk lenni?). A radikális multikulturalizmus, mely eltúlozza a másság, azaz az autentikusság tiszteletét, veszélyeztetheti a befogadó társadalmat, mert az a csoportok között húzódó vonalak mentén feltöredezhet, vagy szűklátókörű szektarianizmushoz vezethet. Számos multikulturalizmussal foglalkozó szerző jut arra a következtetésre, hogy az ellentmondások kifejezéséhez és összeegyeztetéséhez feltétlenül szükséges valamilyen közvetítő közeg vagy keret. Szándékos demokráciára van szükség, függetlenül attól, hogy az a nemzetiség olyan alapelvén nyugszik, melyhez az állampolgárság republikánus megközelítése kapcsolódik (mint David Millernél), vagy pedig alkotmányos patriotizmuson, ahogyan azt Jürgen Habermas javasolja. Amit mindkettő hangsúlyoz az az, hogy a dinamikus, demokratikus dialógusok és folyamatok a kultúrát folyamatosan alkotják és újraalkotják, ezzel dialogikus módon a különféle identitásokat is alakítják és újraalakítják, definiálják és újradefiniálják. "Ezek az identitások azonban semmiféleképpen sem kötöttek, és a csoportok a környezetükhöz alakítják önmeghatározásukat" (Miller, 1995). Habermas szerint, ha megfelelően értelmezzük a jogok elméletét, azt láthatjuk, hogy az nem hagyja figyelmen kívül a kulturális különbségeket. A másság és az autentikusság elvei nem előzhetik meg az egyéni jogokat és a legitim kollektív célokat. Appiah így ír: "[...] sem az a kép, melyen csupán az önazonosság autentikus nemesérce van, és még ki kell nyerni belőle a lényeget, ami megkülönböztet másoktól, sem pedig az önazonosság önálló megválasztásának gondolata nem csábíthat el bennünket. Önazonosságunkat abból az eszköztárból építjük fel, melyet kultúránk és társadalmunk hozzáférhetővé tesz számunkra. Van választási lehetőségünk, de nem határozhatjuk meg azt, hogy mi közül választhatunk" (Appiah, 1994).
Az elismerésről szóló vita másik fő témája a kulturális csoportoknak a jövő nemzedék számára való örökös fenntartásának kérdése. Vitatott, hogy egy liberális politikai társadalomnak meg kell-e kísérelnie egy kulturális csoport vagy egy bizonyos életforma megőrzését a jövő nemzedékek számára. Liberális szemszögből, Taylor javaslatai ellenére is úgy tűnik, hogy a kultúrára nem tekinthetünk úgy, mint a kihalófélben lévő állatfajokra. Ez megkérdőjelezi a szabadság modern felfogásának individualisztikus megfogalmazását. Mi több, ha avégett garantáljuk egy csoport jogait, hogy biztosítsuk egy kultúra fennmaradását, az a kulturális örökség megőrzését lehetővé tevő korlátlan revizionizmushoz elengedhetetlen dinamikus és szükséges szabadság befagyasztását jelentené. "Hiszen a fennmaradás biztosítása elkerülhetetlenül megfosztaná az említett szabadsággal rendelkezőket attól, hogy igent vagy nemet mondjanak, ami pedig feltétlenül szükséges kulturális örökségük megfelelő megőrzéséhez" (Habermas, 1994).
A multikulturális oktatásról sokféle vita folyik. A fő kérdések a másik közösség kulturális hátterének képviselete egy multikulturális társadalomban, a domináns és a másodlagos kultúra összeegyeztetésének szükségessége (hiszen a jövő nemzedékeinek újratermelésére törekvő oktatásnak a jelen állam, illetve nemzeti közösség kollektív igényeinek és céljainak kell megfelelnie, például a nemzeti tantervet illetően); és a veszélyeztetett kulturális és vallási csoportok, kisebbségek (melyek időnként meglehetős feszültséget gerjesztenek a vallási fundamentalisták és a liberális elvek között). A multikulturális társadalmakban a demokratikus állampolgár számára szükséges ismeretek tanítása és a más kultúrák hátterének ismerete tűnik a leghasznosabbnak és legszükségesebbnek.
H. J. Lásd még: civizmus / polgári erények, pluralizmus, társadalmi pluralizmus |
